Mikulás földjén 2023 - Myra
Ez a kép Demre/Myra központjában készült. Békét, nyugalmat, Szent Miklós szeretetét sugárzó képet tartósan nézve, egy idő után átjön az a szeretet és nyugalom, amit valamikor Szent Miklós adott az embereknek. Templommal szenben levő padra ülve, úgy érezheti az ember, hogy pillanatok múlva megjelenik a Templomból maga Szent Miklós. Előző nap Patarában megjelent egy Mikulás, aki áldást adott kisgyermeknek, újházasoknak, családoknak. Egy meglett családapa még a rózsafüzérét is átadta, hogy szoljon a család érdekében a fentiekhez. Kérdés, honnét ez a hit, az itt élő emberekben? Milyen titkot ismernek az itt élők? A titok, talán a következőkben rejlik:
Jeruzsálemből hazaúton Miklós pap megállt Myra városában, imádkozni a Templomban. Fiatal 27 éves pap a városba vezető úton, a városkapúhoz érve, 3 idős pap a földre borulva várta és "Isten hozott Püspök atyám" köszöntéssel fogadták! Fiatal Miklós pap gondolatán végig futott, ha Ti engem püspöknek szólítottatok, azt Isten akaratából teszitek! Hiszen az vagyok, akit vártatok! Ezért kedvesen rájuk mosolyogva, mindőjüknek adott egy püspöki áldást! Majd a templomba érve még aznap megválasztották püspöknek, majd 52 évig volt a város püspöke.
A Szent Miklóst a korabeli myrai emberek apjukként tisztelték és szerették. A 342 dec.06-án a halálával elvesztették, a segítőt, szerető támaszt, a lelki és valós vezetőjüket. Mérhetetlen gyász lett a városon.Az írások szerint sokan "megkaparták fájdaltól magukat".
Hogy ez soha többé ne történjen meg, ezért a legidősebb papnak álmában megjelent Szent Miklós és azt mondta:
"Többé ne legyen népemen ekkora bánat, vedd fel a püspök palástom, süvegem, püspök bottal a kezedbe jelenj meg elöttük december 6-án.Mond meg, az égiekhez költöztem, de a fontos napokon mindíg visszajövök, évközben pedig imáitokkal szóljatok felém, hogy közbejárhassak értetek az égieknél" és ez így van időtlen, idők óta.
Szent Miklós a szeretetforrás által kiválasztja a földkerekség minden részén azt a személyt, aki őt képes hitelesen megjeleníteni.
Patarába a szülőföldjén, valamint Myra városába is kiválasztotta 35 éve azt a személyt, aki hitelesen tudja képviselni, a gyrermekek és emberek előtt. Így Szent Miklós képében megjeleni Patarában a szülőföldjén, valamint Myrában ahol 52 évig volt püspök! Törökországban Noel Baba a neve, ami annyit jelent, hogy "Ajándék Apa". Így amikor megjelenik, akkor hozzák a kicsiket, nagyokat egy püspöki áldásra.
Aki egyszer megérzi ennek a helynek az életenergiáját, a mezitlábas földi jelenlét, az ott élő emberek szeretetét, az örökre magával viszi és visszavágyik erre a helyre.
35 éves a Mikulás Birodalom
30 éve a Győri Nemzeti Színházba érkezik
2100 kisgyermek legnagyobb örömére az igazi Myrai Mikulás!
2024 december 8-án 9-11 és 14 órakor!
Akik levelet írnak, rajzolnak, azok biztos találkozhatnak vele!